Soha nem láttam, mégis csak rá gondolok.
Nem hallottam, de hiányzik a hangja.
Nem érintettem, úgy is megérint.
Az illatát sem érzem, mégis bódult vagyok.
Körülvesz az ölelése, pedig nem bújtam hozzá.
Ha alszom, vagy ha ébren álmodok, csendben és zajban is, az utcán, a metrón, az egyetemen, a fürdőkádban, a lépcsőházban, esőben, napsütésben, reggel, este, délelőtt mindig csak Ő.
Teljesen betölt.
Jó rá várakozni. Nagyon jó.
2011. október 24., hétfő
2011. október 8., szombat
hú-ha
Randizom, aztán megint randizom, aztán megint. X-Y-Z-vel, gyűjtöm a tapasztalatot, a konklúziókat, a reménytelenül botorkáló hódolókat...és hát nem is tudom.
Azt hiszem cefetül magasra tettem a mércét és még szemérmes és önmegtartóztató is lettem. fúúúúj ki ez a nő???
Azt hiszem cefetül magasra tettem a mércét és még szemérmes és önmegtartóztató is lettem. fúúúúj ki ez a nő???
2010. március 17., szerda
"Nem vagyok hiperaktív, csak nem figyelek."
Ez a mondat már csak önmagamból kiindulva is nagyon megfogott, mivel sokszor saját magam által szembesülök a figyelem és az összpontositás problémájával.
Sokat és sokfélét olvasok, nézek, hallgatok. De az egy-egy óránál további, komoly koncentrációt igénylő teljes odafigyelés az nagyon nehezen megy. Például ha vizsgaidőszakban egész nap kell tanulni mondjuk legalább 8-10 órát, hát az teljesen kizárt. Ha nagyon igyekszem akkor 3-4 órát tudok intenzíven tanulni, de utána kell legalább 2-3 óra szünet, ha nem tartok szünetet, akkor semmi nem lesz belőle csak könyvek és papírhalmok közötti kényszeres vegetálás.
A másik, hogy amit gyorsan megtanulok, vagy elolvasok, azt gyorsan el is felejtem, csak addig tárolom az infókat, amíg arra ténylegesen szükségem is van. Különösen a tanulással kapcsolatban, ha például vizsga után két héttel ugyanazt számonkérnék, valószínűleg a felét se tudnám.
Azt tudom és tartom észben, ami aznap vagy maximum ezen a héten fontos és érdekel, aminek az életemben kézzelfogható szerepe van. Ezért is elég problematikus, hogy az egyetem öt-hat, kinek hány éve után majd kapok egy papírt arról, hogy mi mindent tanultam. De ez nem azt fogja jelenteni, hogy mint valami lexikon, ezt kihúzom a mellékzsebemből és kapásból tudom is. Lehet, hogy x, y, z-t el tudom mondjuk egy adott korszakban helyezni, és el tudom mondani mi volt Petri vagy Tandori szerepe a hetvenes években, vagy mit jelent a generatív grammatikai gondolkodás stb, de újra összegyűjtött és itt és most feldolgozott friss információtömbök nélkül mozdulni sem tudnék, amit elsősorban az internet és a különféle infógyűjtési, szűrési és feldolgozási kompetenciáim segítségével vagyok képes megtenni.
És az is iszonyatosan igaz, hogy a figyelmem mindig sokfelé oszlik. E-mailt írok, közben valakikkel beszélgetek, közben megy a zene, sőt lehet, hogy közben még valamilyen könyvet is kijegyzetelek. Mindezek mellett nincs olyan érzésem, hogy amit csinálok, felületes, vagy hogy az egyes dolgok lassabban haladnak. Bár ténylegesen még sosem vizsgáltam meg, hogy valóban így van-e. Nem tudom, ti hogy vagytok a kérdéssel, vagy én vagyok csapongó és primitív és a memóriám nagyon szelektív, vagy ez már általános a generációm többi tagjánál is???
Egyébként most, hogy külföldön élek, még inkább helyettesítem a személyes kapcsolatokat, az internetes beszélgetéssel. Bár ez a távolság és a találkozások kivitelezhetetlensége miatt alakult így, nem biztos, hogy mindenképpen pozitív dolog. Igyekszem legalább az itteni barátokkal nem a neten kommunikálni, mert azért a személyes jelenlétet nem tudja pótolni. Emellett a chatelés, mivel nem látjuk mellé a gesztusokat, rengeteg félreértés forrása. Például sokszor nem tudja a másik vagy én sem mindig vagyok biztos, hogy ki mikor ironizál és mikor nem...
Sokat és sokfélét olvasok, nézek, hallgatok. De az egy-egy óránál további, komoly koncentrációt igénylő teljes odafigyelés az nagyon nehezen megy. Például ha vizsgaidőszakban egész nap kell tanulni mondjuk legalább 8-10 órát, hát az teljesen kizárt. Ha nagyon igyekszem akkor 3-4 órát tudok intenzíven tanulni, de utána kell legalább 2-3 óra szünet, ha nem tartok szünetet, akkor semmi nem lesz belőle csak könyvek és papírhalmok közötti kényszeres vegetálás.
A másik, hogy amit gyorsan megtanulok, vagy elolvasok, azt gyorsan el is felejtem, csak addig tárolom az infókat, amíg arra ténylegesen szükségem is van. Különösen a tanulással kapcsolatban, ha például vizsga után két héttel ugyanazt számonkérnék, valószínűleg a felét se tudnám.
Azt tudom és tartom észben, ami aznap vagy maximum ezen a héten fontos és érdekel, aminek az életemben kézzelfogható szerepe van. Ezért is elég problematikus, hogy az egyetem öt-hat, kinek hány éve után majd kapok egy papírt arról, hogy mi mindent tanultam. De ez nem azt fogja jelenteni, hogy mint valami lexikon, ezt kihúzom a mellékzsebemből és kapásból tudom is. Lehet, hogy x, y, z-t el tudom mondjuk egy adott korszakban helyezni, és el tudom mondani mi volt Petri vagy Tandori szerepe a hetvenes években, vagy mit jelent a generatív grammatikai gondolkodás stb, de újra összegyűjtött és itt és most feldolgozott friss információtömbök nélkül mozdulni sem tudnék, amit elsősorban az internet és a különféle infógyűjtési, szűrési és feldolgozási kompetenciáim segítségével vagyok képes megtenni.
És az is iszonyatosan igaz, hogy a figyelmem mindig sokfelé oszlik. E-mailt írok, közben valakikkel beszélgetek, közben megy a zene, sőt lehet, hogy közben még valamilyen könyvet is kijegyzetelek. Mindezek mellett nincs olyan érzésem, hogy amit csinálok, felületes, vagy hogy az egyes dolgok lassabban haladnak. Bár ténylegesen még sosem vizsgáltam meg, hogy valóban így van-e. Nem tudom, ti hogy vagytok a kérdéssel, vagy én vagyok csapongó és primitív és a memóriám nagyon szelektív, vagy ez már általános a generációm többi tagjánál is???
Egyébként most, hogy külföldön élek, még inkább helyettesítem a személyes kapcsolatokat, az internetes beszélgetéssel. Bár ez a távolság és a találkozások kivitelezhetetlensége miatt alakult így, nem biztos, hogy mindenképpen pozitív dolog. Igyekszem legalább az itteni barátokkal nem a neten kommunikálni, mert azért a személyes jelenlétet nem tudja pótolni. Emellett a chatelés, mivel nem látjuk mellé a gesztusokat, rengeteg félreértés forrása. Például sokszor nem tudja a másik vagy én sem mindig vagyok biztos, hogy ki mikor ironizál és mikor nem...
Digitális nemzedék
Elég érdekesnek találom a digitális nemzedékek korcsoport szerinti elkülönítését. Nem értek egyet vele száz százalékig. A szüleim a "Bébi-bumm" nemzedék tagjai. Édesapám számára a számítógép fontos munkaeszköz és például aktívan használja az összes microsoft programot és az internetet. Nem is tudna ezek nélkül és mobiltelefon nélkül már létezni, most 58 éves és igy él már több, mint húsz éve. Minden hivatalos ügyét is igyekszik az interneten keresztül lebonyolítani, igy időt és energiát takarit meg. Az igaz, hogy nincs iphone-ja és nem rohangál MP4-gyel meg Ipoddal, de legalább nagyjából tudja miről van szó.
Tehát nála igenis radikális változást hozott az internet, sokat utazik a munkája miatt és minden fontos információt a netről szerez be.
Anyukám már más tészta. Ő csak e-mailezgetésre, chatelésre, olvasgatásra használja a netet, naponta maximum fél, egy órában.
A húgommal mind a ketten Y generációsok vagyunk, de ő hét évvel fiatalabb nálam. Mikor én jártam középiskolába, még nem használt senki olyan aktivan internetet, mint az ő generációjuk most. Nekik már a tanulás szerves és kihagyhatatlan része, mig nálam csak az egyetem alatt vált azzá. Középiskolában nekünk még azt sem igazán magyarázták el, hogy mik az internethasználat alapjai, ők meg már minden harmadik tantárgyukat, tehát legalább a tárgyak egyharmadát vagy 40%-át számitógépközelben, internetkapcsolattal tanulják, és egyértelmű az olyan eszközök használata a tanórákon, mint a projektor, dvd, aktivtábla stb... Nekem még ezek kuriózumok voltak. Jó persze tudom, nem mindegy az sem, hogy az ember hova jár iskolába. Más egy jól felszerelt nagyvárosi elitgimnáziumban tanulni...
Sajnos el kell ismerni, hogy a digitális-kulturális szakadék ez esetben igenis létező fogalom és bizony elég mély ez a szakadék. Elég csak Budapesten körülnézni, zongorázni lehet a különbséget egyes iskolák felszereltsége és a tanárok és diákok felkészültsége között. Van, ahol egy kis teremben pár számitógépes kapacitással dolgoznak, máshol meg minden teremben evidens, hogy van gép. Arról már nem is beszélve, hogy hány embernek nincsen otthon személyi számítógépe és internet-hozzáférése. Tehát sajnos azt se lehet mondani, hogy az információhoz, naprakészséghez való általános jog mindenkit valóban, kézzelfoghatóan megilletne.
Az is tény és való, hogy az idősebb tanároknak, akik nem ebbe születtek bele és nem fiatalon ismerkedtek meg a digitális kultúrával, nem kis kihívás átállni egy egész más rendszerre, gondolkodásmódra. Másképp épül fel a tudás, más a fontos, mások az elvárások és mindig minden folyamatos változásban és keringésben van. Egy intézményen belül is nagy távolságok lehetnek az egyes tanárok felkészültsége és internet- felhasználási szokásai között. Elég csak az egyetemet megnézni, az egyik tanár azt se tudja, hogy az ETR mire is való és a kurzusfórumot eszik-e vagy isszák, a másik meg komplett szemináriumokat vezet az internetre építve. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ahogy a digitális kultúra egyre inkább beépül az életünkbe, úgy ezek a különbségek nőnek, vagy csökkennek-e? Úgy értem, hogy vajon aki az internettől és információtól elszigetelve él, annak a hátránya a többiekkel szemben csak kiéleződik és növekszik, vagy pedig az új kultúra előbb-utóbb mindenhová utat tör magának és magába szippantja a társadalom minden szegmensét, mert egyszerűen másképp már nem lesz lehetséges a mindennapi élet??? Vagy a különbségeket csak az fogja elsimítani, hogy pár évtized múlva már nem lesz jelen az a generáció, aki még nem használt internetet, és akkor csak azok maradnak akik számára ez természetes és nélkülözhetetlen???
Tehát nála igenis radikális változást hozott az internet, sokat utazik a munkája miatt és minden fontos információt a netről szerez be.
Anyukám már más tészta. Ő csak e-mailezgetésre, chatelésre, olvasgatásra használja a netet, naponta maximum fél, egy órában.
A húgommal mind a ketten Y generációsok vagyunk, de ő hét évvel fiatalabb nálam. Mikor én jártam középiskolába, még nem használt senki olyan aktivan internetet, mint az ő generációjuk most. Nekik már a tanulás szerves és kihagyhatatlan része, mig nálam csak az egyetem alatt vált azzá. Középiskolában nekünk még azt sem igazán magyarázták el, hogy mik az internethasználat alapjai, ők meg már minden harmadik tantárgyukat, tehát legalább a tárgyak egyharmadát vagy 40%-át számitógépközelben, internetkapcsolattal tanulják, és egyértelmű az olyan eszközök használata a tanórákon, mint a projektor, dvd, aktivtábla stb... Nekem még ezek kuriózumok voltak. Jó persze tudom, nem mindegy az sem, hogy az ember hova jár iskolába. Más egy jól felszerelt nagyvárosi elitgimnáziumban tanulni...
Sajnos el kell ismerni, hogy a digitális-kulturális szakadék ez esetben igenis létező fogalom és bizony elég mély ez a szakadék. Elég csak Budapesten körülnézni, zongorázni lehet a különbséget egyes iskolák felszereltsége és a tanárok és diákok felkészültsége között. Van, ahol egy kis teremben pár számitógépes kapacitással dolgoznak, máshol meg minden teremben evidens, hogy van gép. Arról már nem is beszélve, hogy hány embernek nincsen otthon személyi számítógépe és internet-hozzáférése. Tehát sajnos azt se lehet mondani, hogy az információhoz, naprakészséghez való általános jog mindenkit valóban, kézzelfoghatóan megilletne.
Az is tény és való, hogy az idősebb tanároknak, akik nem ebbe születtek bele és nem fiatalon ismerkedtek meg a digitális kultúrával, nem kis kihívás átállni egy egész más rendszerre, gondolkodásmódra. Másképp épül fel a tudás, más a fontos, mások az elvárások és mindig minden folyamatos változásban és keringésben van. Egy intézményen belül is nagy távolságok lehetnek az egyes tanárok felkészültsége és internet- felhasználási szokásai között. Elég csak az egyetemet megnézni, az egyik tanár azt se tudja, hogy az ETR mire is való és a kurzusfórumot eszik-e vagy isszák, a másik meg komplett szemináriumokat vezet az internetre építve. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ahogy a digitális kultúra egyre inkább beépül az életünkbe, úgy ezek a különbségek nőnek, vagy csökkennek-e? Úgy értem, hogy vajon aki az internettől és információtól elszigetelve él, annak a hátránya a többiekkel szemben csak kiéleződik és növekszik, vagy pedig az új kultúra előbb-utóbb mindenhová utat tör magának és magába szippantja a társadalom minden szegmensét, mert egyszerűen másképp már nem lesz lehetséges a mindennapi élet??? Vagy a különbségeket csak az fogja elsimítani, hogy pár évtized múlva már nem lesz jelen az a generáció, aki még nem használt internetet, és akkor csak azok maradnak akik számára ez természetes és nélkülözhetetlen???
2010. január 31., vasárnap
valahogyan
Próbálok rákészülni, hogy elmész, de nem lehet. Csak hisztériás hangulatom lesz tőle...
Annyira tartom magam és mégis úgy érzem minden összeomlik.
Olyan erős a nyomás, néha még halálfélelmem is van.
Ha rádnézek azt hiszem, minden úgy igaz, ahogy van.
De nem merek elaludni melletted, mert félek ha felébredek, már nem leszel ott.
Fogalmam sincs, hogyan építem fel az életemet nélküled.
Bevallom, fogalmam sincs...
Szoros határidőket és programokat tervezek magamnak, amiket keményen betartok.
Talán így túlélem, hogy nem leszel velem. Talán kevésbé fogok rettegni, hogy valaki más karjaiban ébredsz valahol máshol, és egy másik nyelven mondod ki reggel az első szavakat, amiket tőlem lop el.
Várni fogok rád a talált gyűrűvel.
Mert te is egy talált szerelem vagy.
Annyira tartom magam és mégis úgy érzem minden összeomlik.
Olyan erős a nyomás, néha még halálfélelmem is van.
Ha rádnézek azt hiszem, minden úgy igaz, ahogy van.
De nem merek elaludni melletted, mert félek ha felébredek, már nem leszel ott.
Fogalmam sincs, hogyan építem fel az életemet nélküled.
Bevallom, fogalmam sincs...
Szoros határidőket és programokat tervezek magamnak, amiket keményen betartok.
Talán így túlélem, hogy nem leszel velem. Talán kevésbé fogok rettegni, hogy valaki más karjaiban ébredsz valahol máshol, és egy másik nyelven mondod ki reggel az első szavakat, amiket tőlem lop el.
Várni fogok rád a talált gyűrűvel.
Mert te is egy talált szerelem vagy.
2010. január 28., csütörtök
resta qui
Egy dal rólam....
Perderti così, come un attimo
mentro tutto va oltre i limiti
della mia fantasia, tu che eri mia!!
Voli e brividi grandi sogni che
forse realizzai
a che servono se tu non sei qui
qui con me, anche se ho sbagliato io...
Resta qui con me io sarò per te
un angelo vero che sogna e che sa prenderti la mano
e darti l'anima resta qui
resta qui
tu che sei mia, un altimo e noi
voleremo là dove tutto è paradiso se
noi noi saremo là, soli ma insieme
lo ritornerò credimi, l'uomo che hai amato in me
Resta qui con me, lo sarò per te
un angelo vero che sogna e che sa
rallentare il tempo
che non passerà, resta qui, tu che sei mia
Un attimo e noi, voleremo là ogni giorno che
moi saremo insieme
(Andrea Bocelli)
Perderti così, come un attimo
mentro tutto va oltre i limiti
della mia fantasia, tu che eri mia!!
Voli e brividi grandi sogni che
forse realizzai
a che servono se tu non sei qui
qui con me, anche se ho sbagliato io...
Resta qui con me io sarò per te
un angelo vero che sogna e che sa prenderti la mano
e darti l'anima resta qui
resta qui
tu che sei mia, un altimo e noi
voleremo là dove tutto è paradiso se
noi noi saremo là, soli ma insieme
lo ritornerò credimi, l'uomo che hai amato in me
Resta qui con me, lo sarò per te
un angelo vero che sogna e che sa
rallentare il tempo
che non passerà, resta qui, tu che sei mia
Un attimo e noi, voleremo là ogni giorno che
moi saremo insieme
(Andrea Bocelli)
2010. január 24., vasárnap
noc
Musím o tom mluvit.
Bez toho nevydržím.
Celý bláznictví začalo v sauně. Předtím jsem na něj nikdy takhle nemyslela...Ale tam, když jsem ho viděla v plavkách. Té tmavohnědé hlupy kolem kozi až do krku. Brutální vedro a jeho modré oči tam ve tmě, jako blesky...Bláznictví!!!! Celý víkend jsem jenom na jeho tělo čuměla, ale jsem stokrát tvrděla, že jsem totálně zamilovaná do toho druhého.Asi jo, asi jsem byla. Nevím.
Ale copak...On mě nechtěl, a více-méně já ho taky ne.
Pak den za den, týden za týden, nikdo nemyslel o tom. Nikdo nemyslel na saunu, na vypocená těla. Na večer,když jsme seděli spolu na gauči. A jak voní...Má takovou silnou mužskou vůni, někdo mi řekl, že to někdy není moc příjemný, ale vždycky mě to hodně vzrušelo.
Například jeden den, někdy nakonci důbna. Hraly jsme pingpong ve sklepu, a pak jsme šly do hospody blízko Mendláku. Nebyly dost místa, tak jsme sedeli vedle sebe na stejné židli. A tam zase ta vůně. Neuvěřitelný, že jsem furt mluvila s ním o tom jak mě sere a bolí, že ten druhej nemá žádný zájem, a přitom moje celé tělo a celý mozek nechtěly nic jiného, než ho cítit...
A ještě předtím na zastávce, kde mě jen tak objímal. Asi byla mi zima. Pak už bylo mi horko...
Potom zase dlouho nic, žádné špinavé myšlenky...Možná parkrát se mi něco zdálo, ale to je všechno.
Vůbec mi nenapadlo, ani náhodou, ani jednou...
To je ale zajimavý pocit! Měsíce uběhají takhle, že žiješ někoho velmi blízko, ale jenom, jako dobří kamarádi. Ale tam vzadu hluboce něco furt je...Ale co, ani ty nevíš co, nemáš šajn.
A jeden večer si všimneš, že lěžíte spolu v postelí, jakoby to bylo vůbec normální!? A pak si všimneš, že jeho prst je ve tvé puse! Ježiš! Jak se to stalo? Ničemu nechápeš, ale jestli se podíváme na celou obdobu, tak je to jasný. A pak už se milujete tak přírodně, bez ani stydění jakoby jste to už tisíckrát dělaly.
Tomu nikdy rozumět nebudu. Ale je problem, to se nedá dokončit! Všechno, co se děje s ním v noci je nekonečná sen. Všechné pohyby, dotyky, políbky, dál a dál...Možná budu mít jiného milence, ale marně...Nebude vědet jeho tájemství a vykopnu ho za noc...Nikomu nikdy nechci vysvětlovat, co on umí. A kdo neumí, já ho chtít nebudu.
Já už potřebuju jenom tu noci, jinou nechci, jenom tu...Jedna noc, ve které je všecho co jsem opravdu já, o které se nedá mluvit, ale někdo to zná. Jestli nic v životě neumí a neuskuteční, ale naše tajemství zná a bude nosit navždy semnou nebo bezemě.
Bez toho nevydržím.
Celý bláznictví začalo v sauně. Předtím jsem na něj nikdy takhle nemyslela...Ale tam, když jsem ho viděla v plavkách. Té tmavohnědé hlupy kolem kozi až do krku. Brutální vedro a jeho modré oči tam ve tmě, jako blesky...Bláznictví!!!! Celý víkend jsem jenom na jeho tělo čuměla, ale jsem stokrát tvrděla, že jsem totálně zamilovaná do toho druhého.Asi jo, asi jsem byla. Nevím.
Ale copak...On mě nechtěl, a více-méně já ho taky ne.
Pak den za den, týden za týden, nikdo nemyslel o tom. Nikdo nemyslel na saunu, na vypocená těla. Na večer,když jsme seděli spolu na gauči. A jak voní...Má takovou silnou mužskou vůni, někdo mi řekl, že to někdy není moc příjemný, ale vždycky mě to hodně vzrušelo.
Například jeden den, někdy nakonci důbna. Hraly jsme pingpong ve sklepu, a pak jsme šly do hospody blízko Mendláku. Nebyly dost místa, tak jsme sedeli vedle sebe na stejné židli. A tam zase ta vůně. Neuvěřitelný, že jsem furt mluvila s ním o tom jak mě sere a bolí, že ten druhej nemá žádný zájem, a přitom moje celé tělo a celý mozek nechtěly nic jiného, než ho cítit...
A ještě předtím na zastávce, kde mě jen tak objímal. Asi byla mi zima. Pak už bylo mi horko...
Potom zase dlouho nic, žádné špinavé myšlenky...Možná parkrát se mi něco zdálo, ale to je všechno.
Vůbec mi nenapadlo, ani náhodou, ani jednou...
To je ale zajimavý pocit! Měsíce uběhají takhle, že žiješ někoho velmi blízko, ale jenom, jako dobří kamarádi. Ale tam vzadu hluboce něco furt je...Ale co, ani ty nevíš co, nemáš šajn.
A jeden večer si všimneš, že lěžíte spolu v postelí, jakoby to bylo vůbec normální!? A pak si všimneš, že jeho prst je ve tvé puse! Ježiš! Jak se to stalo? Ničemu nechápeš, ale jestli se podíváme na celou obdobu, tak je to jasný. A pak už se milujete tak přírodně, bez ani stydění jakoby jste to už tisíckrát dělaly.
Tomu nikdy rozumět nebudu. Ale je problem, to se nedá dokončit! Všechno, co se děje s ním v noci je nekonečná sen. Všechné pohyby, dotyky, políbky, dál a dál...Možná budu mít jiného milence, ale marně...Nebude vědet jeho tájemství a vykopnu ho za noc...Nikomu nikdy nechci vysvětlovat, co on umí. A kdo neumí, já ho chtít nebudu.
Já už potřebuju jenom tu noci, jinou nechci, jenom tu...Jedna noc, ve které je všecho co jsem opravdu já, o které se nedá mluvit, ale někdo to zná. Jestli nic v životě neumí a neuskuteční, ale naše tajemství zná a bude nosit navždy semnou nebo bezemě.
2010. január 21., csütörtök
2010. január 19., kedd
Tanulok
Semmi különöset nem csinálok, csak tanulok, vagy imitálom a tanulást. :)))
Tegnap végre itthon befekhettem egy nagy kád vízbe. Nincs is annál jobb.
Jó volt az a három órás beszélgetés...Jó lenne úgy homokvárat építeni, hogy te is akarod.
2010. január 17., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
