"Nem vagyok hiperaktív, csak nem figyelek."

Ez a mondat már csak önmagamból kiindulva is nagyon megfogott, mivel sokszor saját magam által szembesülök a figyelem és az összpontositás problémájával.
Sokat és sokfélét olvasok, nézek, hallgatok. De az egy-egy óránál további, komoly koncentrációt igénylő teljes odafigyelés az nagyon nehezen megy. Például ha vizsgaidőszakban egész nap kell tanulni mondjuk legalább 8-10 órát, hát az teljesen kizárt. Ha nagyon igyekszem akkor 3-4 órát tudok intenzíven tanulni, de utána kell legalább 2-3 óra szünet, ha nem tartok szünetet, akkor semmi nem lesz belőle csak könyvek és papírhalmok közötti kényszeres vegetálás.
A másik, hogy amit gyorsan megtanulok, vagy elolvasok, azt gyorsan el is felejtem, csak addig tárolom az infókat, amíg arra ténylegesen szükségem is van. Különösen a tanulással kapcsolatban, ha például vizsga után két héttel ugyanazt számonkérnék, valószínűleg a felét se tudnám.
Azt tudom és tartom észben, ami aznap vagy maximum ezen a héten fontos és érdekel, aminek az életemben kézzelfogható szerepe van. Ezért is elég problematikus, hogy az egyetem öt-hat, kinek hány éve után majd kapok egy papírt arról, hogy mi mindent tanultam. De ez nem azt fogja jelenteni, hogy mint valami lexikon, ezt kihúzom a mellékzsebemből és kapásból tudom is. Lehet, hogy x, y, z-t el tudom mondjuk egy adott korszakban helyezni, és el tudom mondani mi volt Petri vagy Tandori szerepe a hetvenes években, vagy mit jelent a generatív grammatikai gondolkodás stb, de újra összegyűjtött és itt és most feldolgozott friss információtömbök nélkül mozdulni sem tudnék, amit elsősorban az internet és a különféle infógyűjtési, szűrési és feldolgozási kompetenciáim segítségével vagyok képes megtenni.
És az is iszonyatosan igaz, hogy a figyelmem mindig sokfelé oszlik. E-mailt írok, közben valakikkel beszélgetek, közben megy a zene, sőt lehet, hogy közben még valamilyen könyvet is kijegyzetelek. Mindezek mellett nincs olyan érzésem, hogy amit csinálok, felületes, vagy hogy az egyes dolgok lassabban haladnak. Bár ténylegesen még sosem vizsgáltam meg, hogy valóban így van-e. Nem tudom, ti hogy vagytok a kérdéssel, vagy én vagyok csapongó és primitív és a memóriám nagyon szelektív, vagy ez már általános a generációm többi tagjánál is???
Egyébként most, hogy külföldön élek, még inkább helyettesítem a személyes kapcsolatokat, az internetes beszélgetéssel. Bár ez a távolság és a találkozások kivitelezhetetlensége miatt alakult így, nem biztos, hogy mindenképpen pozitív dolog. Igyekszem legalább az itteni barátokkal nem a neten kommunikálni, mert azért a személyes jelenlétet nem tudja pótolni. Emellett a chatelés, mivel nem látjuk mellé a gesztusokat, rengeteg félreértés forrása. Például sokszor nem tudja a másik vagy én sem mindig vagyok biztos, hogy ki mikor ironizál és mikor nem...

Digitális nemzedék

Elég érdekesnek találom a digitális nemzedékek korcsoport szerinti elkülönítését. Nem értek egyet vele száz százalékig. A szüleim a "Bébi-bumm" nemzedék tagjai. Édesapám számára a számítógép fontos munkaeszköz és például aktívan használja az összes microsoft programot és az internetet. Nem is tudna ezek nélkül és mobiltelefon nélkül már létezni, most 58 éves és igy él már több, mint húsz éve. Minden hivatalos ügyét is igyekszik az interneten keresztül lebonyolítani, igy időt és energiát takarit meg. Az igaz, hogy nincs iphone-ja és nem rohangál MP4-gyel meg Ipoddal, de legalább nagyjából tudja miről van szó.
Tehát nála igenis radikális változást hozott az internet, sokat utazik a munkája miatt és minden fontos információt a netről szerez be.
Anyukám már más tészta. Ő csak e-mailezgetésre, chatelésre, olvasgatásra használja a netet, naponta maximum fél, egy órában.
A húgommal mind a ketten Y generációsok vagyunk, de ő hét évvel fiatalabb nálam. Mikor én jártam középiskolába, még nem használt senki olyan aktivan internetet, mint az ő generációjuk most. Nekik már a tanulás szerves és kihagyhatatlan része, mig nálam csak az egyetem alatt vált azzá. Középiskolában nekünk még azt sem igazán magyarázták el, hogy mik az internethasználat alapjai, ők meg már minden harmadik tantárgyukat, tehát legalább a tárgyak egyharmadát vagy 40%-át számitógépközelben, internetkapcsolattal tanulják, és egyértelmű az olyan eszközök használata a tanórákon, mint a projektor, dvd, aktivtábla stb... Nekem még ezek kuriózumok voltak. Jó persze tudom, nem mindegy az sem, hogy az ember hova jár iskolába. Más egy jól felszerelt nagyvárosi elitgimnáziumban tanulni...
Sajnos el kell ismerni, hogy a digitális-kulturális szakadék ez esetben igenis létező fogalom és bizony elég mély ez a szakadék. Elég csak Budapesten körülnézni, zongorázni lehet a különbséget egyes iskolák felszereltsége és a tanárok és diákok felkészültsége között. Van, ahol egy kis teremben pár számitógépes kapacitással dolgoznak, máshol meg minden teremben evidens, hogy van gép. Arról már nem is beszélve, hogy hány embernek nincsen otthon személyi számítógépe és internet-hozzáférése. Tehát sajnos azt se lehet mondani, hogy az információhoz, naprakészséghez való általános jog mindenkit valóban, kézzelfoghatóan megilletne.
Az is tény és való, hogy az idősebb tanároknak, akik nem ebbe születtek bele és nem fiatalon ismerkedtek meg a digitális kultúrával, nem kis kihívás átállni egy egész más rendszerre, gondolkodásmódra. Másképp épül fel a tudás, más a fontos, mások az elvárások és mindig minden folyamatos változásban és keringésben van. Egy intézményen belül is nagy távolságok lehetnek az egyes tanárok felkészültsége és internet- felhasználási szokásai között.  Elég csak az egyetemet megnézni, az egyik tanár azt se tudja, hogy az ETR mire is való és a kurzusfórumot eszik-e vagy isszák, a másik meg komplett szemináriumokat vezet az internetre építve. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ahogy a digitális kultúra egyre inkább beépül az életünkbe, úgy ezek a különbségek nőnek, vagy csökkennek-e? Úgy értem, hogy vajon aki az internettől és információtól elszigetelve él, annak a hátránya a többiekkel szemben csak kiéleződik és növekszik, vagy pedig az új kultúra előbb-utóbb mindenhová utat tör magának és magába szippantja a társadalom minden szegmensét, mert egyszerűen másképp már nem lesz lehetséges a mindennapi élet??? Vagy a különbségeket csak az fogja elsimítani, hogy pár évtized múlva már nem lesz jelen az a generáció, aki még nem használt internetet, és akkor csak azok maradnak akik számára ez természetes és nélkülözhetetlen???