"Nem vagyok hiperaktív, csak nem figyelek."

Ez a mondat már csak önmagamból kiindulva is nagyon megfogott, mivel sokszor saját magam által szembesülök a figyelem és az összpontositás problémájával.
Sokat és sokfélét olvasok, nézek, hallgatok. De az egy-egy óránál további, komoly koncentrációt igénylő teljes odafigyelés az nagyon nehezen megy. Például ha vizsgaidőszakban egész nap kell tanulni mondjuk legalább 8-10 órát, hát az teljesen kizárt. Ha nagyon igyekszem akkor 3-4 órát tudok intenzíven tanulni, de utána kell legalább 2-3 óra szünet, ha nem tartok szünetet, akkor semmi nem lesz belőle csak könyvek és papírhalmok közötti kényszeres vegetálás.
A másik, hogy amit gyorsan megtanulok, vagy elolvasok, azt gyorsan el is felejtem, csak addig tárolom az infókat, amíg arra ténylegesen szükségem is van. Különösen a tanulással kapcsolatban, ha például vizsga után két héttel ugyanazt számonkérnék, valószínűleg a felét se tudnám.
Azt tudom és tartom észben, ami aznap vagy maximum ezen a héten fontos és érdekel, aminek az életemben kézzelfogható szerepe van. Ezért is elég problematikus, hogy az egyetem öt-hat, kinek hány éve után majd kapok egy papírt arról, hogy mi mindent tanultam. De ez nem azt fogja jelenteni, hogy mint valami lexikon, ezt kihúzom a mellékzsebemből és kapásból tudom is. Lehet, hogy x, y, z-t el tudom mondjuk egy adott korszakban helyezni, és el tudom mondani mi volt Petri vagy Tandori szerepe a hetvenes években, vagy mit jelent a generatív grammatikai gondolkodás stb, de újra összegyűjtött és itt és most feldolgozott friss információtömbök nélkül mozdulni sem tudnék, amit elsősorban az internet és a különféle infógyűjtési, szűrési és feldolgozási kompetenciáim segítségével vagyok képes megtenni.
És az is iszonyatosan igaz, hogy a figyelmem mindig sokfelé oszlik. E-mailt írok, közben valakikkel beszélgetek, közben megy a zene, sőt lehet, hogy közben még valamilyen könyvet is kijegyzetelek. Mindezek mellett nincs olyan érzésem, hogy amit csinálok, felületes, vagy hogy az egyes dolgok lassabban haladnak. Bár ténylegesen még sosem vizsgáltam meg, hogy valóban így van-e. Nem tudom, ti hogy vagytok a kérdéssel, vagy én vagyok csapongó és primitív és a memóriám nagyon szelektív, vagy ez már általános a generációm többi tagjánál is???
Egyébként most, hogy külföldön élek, még inkább helyettesítem a személyes kapcsolatokat, az internetes beszélgetéssel. Bár ez a távolság és a találkozások kivitelezhetetlensége miatt alakult így, nem biztos, hogy mindenképpen pozitív dolog. Igyekszem legalább az itteni barátokkal nem a neten kommunikálni, mert azért a személyes jelenlétet nem tudja pótolni. Emellett a chatelés, mivel nem látjuk mellé a gesztusokat, rengeteg félreértés forrása. Például sokszor nem tudja a másik vagy én sem mindig vagyok biztos, hogy ki mikor ironizál és mikor nem...